2015. szeptember 25., péntek

Kiállítás

Mi, valamivel több, mint tucatnyi magyar miniző megalapítottuk a Magyar Miniatűr Műhelyt (MMM) idén tavasszal. És tegnap este megnyitottuk az első kiállításunkat Budapesten, az Újpesti Polgár Centrumban. Itt a plakátunk, amin minden információ megtalálható a kiállítással kapcsolatban,


Nagyon sokat dolgoztunk ezért a kiállításért és rendkívül izgatottak voltunk a megnyitón. Jóval több látogató jelent meg, mint amire számítottunk, a hely zsúfolásig megtelt. Igaz többségük rokon és barát volt, de ez a megnyitó napján várható is volt. Reméljük az elkövetkező három hétben, amíg a kiállítás látogatható lesz, rengetegen érdeklődő eljön majd, gyerekek és felnőttek egyaránt.
Itt látható frappáns kis logónk,

Három új jelenetet készítettem az eseményre, sorrendben (ahogy a képek is következnek) a "Kamra", "Mediterrán hangulat" és "Nagymamám pogácsája". A régebben készült "Afrika-kutató íróasztala új dobozba került. Végül a "Füstös konyha" (http://azenpicivilagom.blogspot.hu/2011/01/fustos-konyha-dednagymamam-emlekere.html) is bekerült a válogatásba.


































A következő alkalommal a többi résztvevő munkáiról is mutatok képeket, ígérem.

2015. május 27., szerda

Ünneplés

Volt két újévi fogadalmam, az egyik, hogy fogyjak egy kicsit (visszatérő fogadalom), a másik, hogy induljak az IGMA Fellow címért. Az IGMA (International Guild of Miniature Artisans) talán a legnagyobb nemzetközi, miniatűristákat összefogó szervezet, és jelenleg a legmagasabb elérhető cím itt a Fellow. Mondjuk ez felér egy nagymester vizsgával. Nos, úgy tűnik, hogy sokkal tehetségesebb vagyok miniatűrkészítésben, mint a diétám betartásában. Szóval büszkén jelenthetem be, hogy május 5-től IGMA Fellow vagyok. Köszönöm mindenkinek, akik bátorítottak és támogattak a felkészülésben.
A képek az öt vizsgamunkámat mutatják be.







2014. november 9., vasárnap

Új szenvedélyem

Nem hiszem el, hogy ennyi hónapot hagytam ki! Mit mondjak, nem tartozom a rendszeresen posztoló bloggerek közé. De van mentségem (mint mindig), mivel a legújabb szenvedélyem fölemészti minden időmet, és a blogom enyhén szólva a háttérbe szorult. Az új fellángolás a miniatűr csendélet. Igazából nem is annyira új a dolog, hiszen már régóta próbálkozom vele, de most főszerepet kapott. 
Inspirációt néhány csodálatos festőtől, mint például  НИКОЛАЕВ ЮРИЙ ВИКТОРОВИЧ (aki ki tudja olvasni, az már legalább annyira öreg, mint én) és Loran Speck. Az ő rusztikus stílusuk éppen kedvemre való.
Azt nem ígérhetem (nem merem), hogy a jövőben gyakrabban fogok posztolni, de bármikor megnézhetitek a munkáimat a Pinterest albumomban (http://www.pinterest.com/erzsebetbodzas/miniature-foods-in-112-scale/).









2014. május 14., szerda

Piros gyümölcsök

Szerintem a legfinomabb gyümölcsök pirosak. És talán a legtetszetősebbek is. Bár a kertben egyelőre még csak az eper érik, nálam már mind elérhető.











És még néhány egyéb kerti finomság...